Előző hónapban elindult az Interjú rovat, mely második részében a szexuálpszichológia és szexuálpedagógia kiemelkedő alakjával, a Szexológiai Munkacsoport alapítójával, az első szexológiai konferencia szervezőjével, Dr. Szilágyi Vilmossal készítettünk interjút.

 

1. Egy még ma is szinte tabunak számító témával foglalkozott a hetvenes években, a szexológiával. 1973-ban a Tanárképző Főiskolákon a „Bevezetés a szexuálpedagógiába” című könyve alapján speciálkollégiumok indultak, melyeket aztán a fiatalok nagy érdeklődése ellenére pár éven belül „elkaszáltak”. Mi is az a nemiségtudomány, mennyire volt nehéz ebben az időszakban az ezen a területen való érvényesülés?

    A szexológia, vagyis a nemiségtudomány hazánkban elég furcsa helyzetbe került. A közbeszédben és a közmédiában ma már korántsem számít tabunak, de a hagyományosan nevelt emberek tömegei ehhez még nem szoktak hozzá, s ha ilyen problémájuk van, képtelenek, vagy csak igen nehezen tudnak róla beszélni. Ennyiben számukra még ma is tabu a szex. Ezen persze lehetne és kellene is változtatni, de az illetékesek ma sem tartják ezt fontos és tanítandó témának, mert veszélyesnek vélik, magánügynek tartják. A „szextechnikát”, tehát az erotikus élvezet és kielégülés módjait pedig átengedik a pornográfiának; és ráadásul a prostitúciónak is. Holott mindkettő a nemi funkciózavarok tárháza, rengeteg káros elképzeléssel.

       Épp ezért lenne sürgős a nemiségtudomány fogalmának tisztázása a köztudatban. Röviden összefoglalva: az orvostudományhoz hasonlóan a nemiségtudomány is egész sor szakágból álló tudománycsoport, amely az élőlények különböző fajainak, és elsősorban az állatvilágból jórészt kiemelkedett emberi faj egészséges (vagy patológiás) nemi viselkedését vizsgálja. Célja a nemi viselkedés alakulási feltételeinek megállapítása és a nemi egészség biztosítása, éspedig három nagy területen: fajfenntartás (gyermekvállalás), az erotikus viselkedés és a két nem viszonyának terén. A nemek (férfiak és nők) sok szempontból mindhárom téren hasonlítanak, de lehetnek jelentős különbségeik is.  A köznevelés irányítói viszont nem foglalkoztak ezekkel.    

1. 1985-ben megszervezte az első magyar szexológiai konferenciát, 1998-ban elindította az első magyar szexológiai folyóiratot (Magyar Szexológiai Szemle), mely négy éven keresztül jelent meg negyedévenként. Nem lehetett könnyű mindezt Magyarországon elérni, meséljen kicsit ezek körülményeiről! 

Mint filozófia és pszichológia szakos tanár, az akkori párt-karrier-lehetőségek helyett jó tíz évig gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelőként dolgoztam, s a problematikus gyermekek ügyeivel foglalkozva láttam, hogy a gyermeki tünetek fő oka csaknem mindig a szülőpár konfliktuózus kapcsolata, aminek a hátterében gyakran a szülők szexuális életének megromlása, funkciózavara áll. A gyermek rossz példát lát otthon a nemek viszonyáról.  Hiányzik számára a fejlesztő, progresszív nemi nevelés is, amit ezért máshonnan, pl. a pedagógusoktól kellene megkapnia. Erre tehát őket fel kellene erre készíteni. Ezért kezdtem szexuálpedagógiával foglalkozni, s írtam meg az e témájú könyvet, amit egyes köznevelési szakértők felkaroltak, s elősegítették, hogy szexuálpedagógiai speciálkollégiumok induljanak a tanárképző főiskolákon.  Ez nem volt kötelező, de a hallgatók örömmel fogadták. Csakhogy kiderült: alig van olyan főiskolai tanár, aki képes lenne ezt a tárgyat a szükséges tájékozottsággal tanítani. Sokszor a hagyományos szemléletük is megnehezítette ezt számukra. A legelső feladat tehát a „nevelők nevelése” lenne. Ehhez kevés volt egyetlen továbbképző megbeszélés, de többre nem volt alkalom.

1. Méltán mondhatjuk, hogy Ön a magyar szexuálpedagógia legnagyobb alakja. Milyen változásokat tapasztalt ezen a téren az évek folyamán, hogy látja jelenleg, 2021-ben ezt a nehéz kérdéskört? 

Bár mondhatnám, hogy azóta sokat javult a helyzet. Sajnos azonban az elmúlt évtizedek vagy éppen az ellenkezőjét hozták ennek, vagy bizonyos fejlesztési próbálkozások ellenére az országos helyzet hasonlít az évtizedek előttire. A szexológia két fő feladata egyrészt a nemi nevelés, másrészt a szexuálterápia, amely pszichoterápiás vagy medicinális megközelítésű lehet. Más kérdés, hogy ezek egymástól függetlenül funkcionálnak, vagy kölcsönösen együttműködnek. Nyilván ez utóbbi lenne kedvezőbb a gyógyítás hatékonysága szempontjából. De ennek régen - sőt, még ma is - akadálya, hogy az orvosok képzettségüknél fogva hajlamosak a szexuális zavarokat testi (fiziológiai és egyéb) okokra visszavezetni, így a pszichikus okokkal alig törődnek.  A szexuál-pszichoterapeuták meg épp ellenkezőleg. Ők látszólag sokan vannak, de valójában nagyon is kevesen, mert ezt a témát hazánkban sokáig egyetlen egyetemen vagy főiskolán sem tanították. Külföldi képzésekre pedig igen kevesen jutnak el.

     Ezen a téren újabban jelentős változások történtek. A szexológia a népbetegségként jelentkező szexuális zavarok miatt egyre nagyobb figyelmet fordított a pszichés eredeten kívül a szomatikus okokra. Szakemberei kidolgozták a pszichoszomatikus vizsgálat elvét, de ugyanakkor teret engedtek a szomatopszichikus megközelítésnek is. Ezeket az orvosok is egyre inkább elfogadták. Így fokozatosan kialakult a szexuálmedicina, mint a szexológia egyik fontos résztudománya, mely nemcsak a pszichikus és a szomatikus zavarok összefüggéseit, hanem a különböző betegségek szexuális kihatásait és az orvosi beavatkozás hatékonyságát vizsgálja (pl. az erekciózavarok esetén). A viszonylag önálló irányzattá vált szexuálmedicina helyi és nemzetközi szervezetei megkezdték az orvosok ilyen irányú képzését, s tanfolyamaikon egyre több segítséget nyújtottak magyar orvosoknak is. Ez örvendetes, bár létszámban még jelentéktelen.

1. Nem lehet elmenni szó nélkül a számtalan elkészült könyve (talán 32, de kérem pontosítson!) mellett, honnan merítette az ezek megírásához szükséges ihletet és energiát az évek folyamán? Melyikre a legbüszkébb? 

Mint a szexológiai világkongresszusokon és a modern szexológiai szakirodalmon nevelkedett szexuálpszichológus, aki 1970 körül az ifjúságvédelemről és ifjúságkutatásról tért át a nemiséggel összefüggő problémák vizsgálatára, adatgyűjtésbe kezdtem, de bekapcsolódtam az akkori egyetlen, szexológiai felmérésbe (Rudas, Heleszta) is. A szexuálpedagógiáról szóló, első könyvemmel a leendő tanároknak próbáltam segíteni. Mivel ez nem nagyon sikerült, máshogy folytattam az útkeresést. Kidolgoztam a párválasztási érettség fogalmát és szocializációját, s ezt az általam gyűjtött adatokkal együtt publikáltam, megszerezve ezzel a doktori címet. Ezután könyvet írtam a családban történő nemi nevelésről, majd a nemek viszonyának alakulása kezdett érdekelni, s egy könyvet írtam a házasság jövőjéről (1978), amit németre fordítva az NDK-ban is kiadtak volna, ha a pártvezetés le nem tiltja. Ez a könyv elég nagy érdeklődést keltett, sok helyre meghívtak és sokan vitatták.  Ekkoriban dolgoztam különböző magazinoknak is, amelyekben a szexuális problémáikkal megkereső olvasóknak adtam tanácsokat. Az érdekesebb kérdésekből és válaszokból néhány könyv is született, hogy a hasonló problémájúak is hozzáférjenek. De megjelent egy kétnyelvű (magyar és eszperantó) könyvem is a szerelmi kultúráról, amit több nyelven kiadtak. 2006-ban két tankönyvem jelent meg: a Szexuálpszichológia és a Szexuálpedagógia. Kapcsolatok híján sajnos nem tudtam elérni, hogy bármelyiket egyetemi tankönyvként használják. Büszke tehát aligha lehetek rájuk.

       Ugyanez érvényes az egyik legkedvesebb könyvemre, a 2010 ben megjelent A nemek viszonyának jövőjére, amely a férfiak és a nők szabadabb, de harmónikusabb együttélésének új lehetőségeit járja körül. E lehetőségeket magam is kipróbáltam és realizálhatónak találtam. Nagy szerepe lehet ebben az ún. szexuálpolitikának, aminek legalább ötféle feladata van, bár az illetékesek legfeljebb egyet, a családpolitikát ismerik. Persze mindez a lényegre, a népjólétre irányuló, logikus gondolkozást igényel. Ahogy az ember ismeretei szélesednek, egyre több, sürgős feladatot ismer fel. Magam is így voltam a legutóbbi évtizedben, de az utóbbi 3 könyvemet már csekélyebb példányban, saját pénzemen kellett kiadnom; a legutóbbi (a Humanista szexuáletika) pedig egyelőre csak a saját weblapomon olvasható. Ezzel együtt összesen 32 könyvet írtam.

5. Az egyik nagy port kavaró könyve a „Nyitott házasság- korszerűbb életstílus”, mely 1988-ban (!) jelent meg. Mai napig egyetért ennek üzenetével?

Az említett könyvem üzenetével természetesen ma is egyetértek, mert az életstílusunk lassan, de biztosan korszerűsödik, s ez a házasságokat és együttéléseket nyitottabbá teszi és a nők egyenlő jogait a gyakorlatban is biztosítja, s akkor a nők aránya a parlamentben, mint legfőbb hatalmi testületben nem 10%, hanem közel 50% lesz. Így végre megszűnhet a patriarchátus, a férfiak hagyományos előjogainak rendszere. Az említett könyv csak az egyike a nemek együttéléséről és viszonyáról szóló, három könyvemnek, melyeket összefoglal A nemek viszonyának jövője.

6. A Magyar Szexológiai Társaság 1989-es megalakulásában nem vett részt, mi ennek az oka?

Éppen a rendszerváltás küszöbén voltunk, amikor egy vallásos, hagyományos szemléletű pszichológusnő, aki korábban nem foglalkozott szexológiával, új munkahelyén, a nőgyógyászati klinikán rájött, hogy nőknek nemcsak a szüléssel, hanem a nemi élettel is sok problémájuk van, amelyek megoldásához adott tanácsokért szívesen fizetnek is. Tehát érdemes a nemi élethez tanácsokat adni.  Kolléganőnk ezt nemcsak megkezdte, hanem elmondta néhány, érdeklődő tanítványának is, akik részvételi szándékkal javasolták neki egy szakmai egyesület létrehozását. Ez meg is történt, s havonta megbeszélték az újabb eseteket. Továbbképzés, nemi nevelési, vagy tudományos munka azonban nem folyt, így semmi sem vonzott a csoportba, de nem is hívtak. Tudásszintjük emelése helyett szerintem inkább a tanácsadásért kapható, magas óradíjak érdekelték az egyesület kb. egy tucatnyi tagját.

      Közben az általam korábban létrehozott Szexológiai Munkacsoport tovább működött a kidolgozott munkatervek alapján, amelyek egyik része orvosok és pszichológusok szexuálterápiai bevezetését célozta (70 órában). Viszont előfordult, hogy a kiképző csoport egyik résztvevője ezt a bevezetést elegendőnek találta, hogy ő maga oktasson szexuálterápiát orvosoknak és klinikai pszichológusoknek, s ehhez megszerezte az orvosegyetem hozzájárulását. Sőt, néhány orvosprofesszort is felkért, hogy tartsanak előadást a százezreket fizető hallgatóknak a saját szakterületeken észlelt nemi zavarokról.  Ez már a szexuálmedicina fogalomkörébe tartozik. A baj csak ott volt, hogy a legtöbb továbbképző előadást a gyengén felkészült pszichológusnő tartotta, aki bárkit fölvett a tanfolyamára, s a végén az orvosegyetem emblémájával ellátott diplomát adott nekik. Vagyis visszaélt az orvosegyetem engedélyével és a hallgatók naivitásával. Sajnos, ez csak évek múlva derült ki és bírósági ügy lett az egészből.

7. Milyennek látja a magyar emberek szexuális ismeretét, életét, kapcsolatát? Hogyan változott ez a hetvenes évektől napjainkig? Van még mit javítani?

Ma az a helyzet, hogy tizenéves koruktól kezdve a magyarok csak a nemzetközi pornográfiából „tanulnak” valami keveset - inkább csak patriarchális szextechnikát - a nemiségről, s így könnyen egészségtelen szokások, függőségek rabjai lesznek. (vagy átcsapnak a másik végletbe, s gyakran elfojtják normális nemi vágyaikat). A helyzet tehát semmivel sem jobb, sőt, inkább rosszabb, mint 50 évvel ezelőtt. A hatalom úgy érzi: érdeke, hogy minél több gyermek szülessen, s ezt anyagilag is jutalmazza. Egyelőre nem sok eredménnyel és a nők érdekeinek figyelmen kívül hagyásával. A házasságok és családok előbb-utóbb válságba kerülnek, sok a válás és különélés, a gyermekek nagy része elhanyagolt, vagy pedig visszaélések áldozata. Néhány szakember pontosan látja a sürgősen megoldandó feladatokat, de nem tudnak lényeges változást elérni. 

8. Milyen jótanácsot adna egy fiatal szakembernek, aki a szexuálmedicinának még csak a kapujában áll?

A szexuálmedicina kapujában álló, fiatal orvosoknak sokat segítene, ha elfogadnánk és teljesítenénk a Szexuális Egészségért Világszervezet (WASh) és a z Egészségügyi Világszervezet (WHO) évtizedek óta ismételt felszólításait az orvosok és más, segítő szakmájúak szexológiai képzésére. Ez eddig nem történt meg (majdnem kivételként az Európai Unióban), ezért nyomást kellene gyakorolni azokra, akiken ennek megalapozott bevezetése múlik. S addig is magánúton, vagy csoportosan (pl. a szexuálmedicina tanfolyamain) elsajátítani a fontosabb ismereteket.

9. Nem tudom mellőzni a tényt, hogy soproni születésű, mint jómagam is. Mikor és hogyan került Budapestre, fűzik még szálak a leghűségesebb városhoz?

Sopron számomra (történelmi okokból) kiemelkedő jelentőségű város. Sajnos, már csecsemőként elkerültem onnét, s ottani rokonaim sincsenek, de alkalomadtán örömmel látogatom. Ám talán túlságosan is betöltötte életemet a nemiségtudomány tanulmányozása és művelése, aminek minden más problémát alárendeltem. Ifjú koromban ugyan írtam egy kötetnyi verset, a komoly zenét pedig mindig élveztem, s hobbim volt még az úszás és a jóga-gyakorlatok.

10. Nagy megtiszteltetés volt az interjú elkészítése, melyet ezúton is köszönünk!